A valóvá vált 1984

Amikor a szólásszabadság megemlítése gyűlöletbeszédnek számít

2019. szeptember 18. 14:59 - KovácsVilma

Nincs többet mondani erről a témáról, mint amit már elmondtam: a liberálisok jelentik ma Magyarországon a legnagyobb veszélyt a szólásszabadságra. Igen, úgy is, hogy az általam nem kedvelt NER tizedik évébe léptünk. Ugyanis az emberek igen jelentős részének mindennapi életében sokal inkább jelen vannak bizonyos cégek és kormányközi szereplők, mint a kormány. Ennek a jelenségnek csak egy triviálisnak és jelentéktelennek tűnő, a hétköznapi életet mégis befolyásoló példája a "közösségi média"-platformokat üzemeltető techcégek áldatlan munkássága. Nem érdemes ezeknek a cégeknek a végtelen mocskosságára kitérni, például arra, hogy az adatainkat kiszolgáltatják kormányoknak, cégeknek, miközben választásokat igyekeznek befolyásolni, vagy hogy direkt úgy vannak tervezve, hogy függőséget alakítsanak ki az emberekben és dekoncentrálják őket, és a többi és a többi. Nem véletlen, hogy az utóbbi években tömegesen hagyják ott korábbi felhasználóik ezeket a bűzös pöcegödröket.

Korábbi posztomban arról írtam, mennyire hétköznapi a cenzúra gyakorlata ezeken a "közösségi" - valójában szélsőségesen közösségellenes - felületeken. Nem véletlen, hogy ebben a környezetben már a szólásszabadság emlegetése is gyűlöletbeszédnek számít, ezért le is törölték a nevezett blogposzt valamennyi megosztását:

Azon a ponton vagyunk, hogy már a szólásszabadság gondolatát is megpróbálják eltörölni. Tényleg nem lehet erre már mit mondani azon túl, hogy ez felháborító és elviselhetetlen, és bizony nem fog sokáig tartani a liberális rémuralom, mert ezt tényleg nem fogja a többség elviselni sehol a világon. Nem csak a közösségellenes médiát fogják otthagyni azok, akik még katasztrófaturistaként ott maradtak, hanem az egész világrendet, amit ezek fenntartani igyekeznek, le fogják rombolni. Onnantól, hogy a szólásszabadság megemlítését is cenzúrázzák, tényleg nem éri meg ezzel tovább foglalkozni, maximum időről-időre posztolni pár példát, hogy az utánunk jövő generációk döbbenten csóválhassák a fejüket azon, miféle rémuralom valósult meg az emberi haladás nevében, ami még Orwell 1984-én is túltett.

komment

Ne szólj szám! A liberális cenzúra elviselhetetlen mindennapossága

2019. szeptember 08. 12:39 - KovácsVilma

(Disclaimer: Valaha én is liberális értékeket vallottam. Elhittem, hogy vannak progresszív ügyek, amelyeket minden jóérzésű ember elfogad, sőt támogat, különben nem tud emberséggel bánni embertársaival. Lassacskán, évek leforgása alatt jöttem rá, hogy azok az elvek, amelyek bizonyos távolságból szépnek és jónak tűnhetnek, valójában sokkal valósabb és jelentősebb társadalmi feszültségek elkendőzésére és fenntartására szolgálnak. A budapesti liberális "értelmiség" megismerése - amely épp az értelmet nélkülözi - nagyobb tanulságokkal szolgált számomra, mint három egyetemi mesterfokozatú diploma megszerzése. Fontosnak tartom jelezni, hogy magam is liberális neveltetésben részesültem, liberális oktatási intézményekben tanultam, a magát liberálisnak valló értelmiséget jól ismerem, magam is liberális voltam, tehát amikor liberalizmusról beszélek, nem a távoli kívülálló szempontjából beszélek, hanem belülről is behatóan ismerem ezt az ideológiát. És nem jobboldaliként, hanem baloldaliként kritizálom.)

Nem szeretném kifejteni, milyen hatalmas veszélyt jelentenek manapság a szólás- és gondolatszabadságra a liberálisok és kiterjedt intézményrendszerük, hiszen többen írtak erről a baloldalon magyarul is. Pusztán a technológia csodás vívmánya, az óriási techcégek cenzúrájának és gondolatkontrolljának mindennapos gyakorlataira hozok pár példát. Még csak nem is arról, hogyan avatkoznak be választásokba és szolgáltatják ki az adatainkat különböző piaci és állami szereplőknek, hanem arról, hogyan szűkítik a kimondható dolgok körét napról napra, óráról órára. Ennek épp a mindennapossága és trivialitása a legsúlyosabb: ha valaki közösségi média-felhasználóként nem gyakorol extrém öncenzúrát és nem csak cuki cicás fotókat és pozitív gondolkodás kamu-ezo tartalmakat mer megosztani és lájkolni, akkor szinte biztos, hogy valamelyik tech-szemétdomb gyűlöletbeszéd, zaklatás vagy bullying címen már letiltotta rövidebb vagy hosszabb időre. Hogy miért is van értelme erről írni, ha egyszer tényleg szinte mindenki megtapasztalta már? Pont azért, mert a mindennapossága miatt hozzá lehet szokni, idővel elfogadni, mint az élet természetes velejáróját. Csak épp nem érdemes a gondolat- és szólásszabadság elvesztésébe ilyen módon belefásulni, ezért dokumentálok pár példát és buzdítok ugyanerre másokat is.

Minden arany, ami genderlik?

Sok téma van, amire nagyon érzékeny a "hipertoleráns" techcég moderáció, azonban tapasztalatom szerint legszívesebben az "LMBT" (más néven betűleves) ügyek kapcsán csapnak le a cenzorok, azon belül is a "transzneműeket", azaz a nemük valóságát elfogadni képtelen embereket érintő témákban. Az LMBT és azon belül a transzneműlobbi a központi eleme annak, amit jobboldali szereplők Európa-szerte genderideológiának neveznek. Szerintem azonban a genderideológia nem pontos elnevezés, szerintem sokkal súlyosabb dologról van szó, mint ideológiáról - én egyenesen genderterrornak nevezném azt, amit magukat progresszívnak nevező szereplők a gender nevében művelnek. Miközben a bullying, a rágalmazás és a mocskolódás - különösen olyan hétköznapi emberekkel szemben, akik nem értenek egyet a progresszív konszenzus bármely elemével - a legtöbb közösségi média gyakorlata szerint elfogadható, az LMBT aktivizmust illetve az LMBT ügyeket felhasználó nagypolitikát a legenyhébb kritikával sem lehet illetni, különben rögtön jön a tiltás. Ha valaki megnézi a lenti képernyőfotókat, elég egyértelműen látszik, hogy az történik, hogy óriási hatalommal bíró üzleti és politikai szereplők az arcunkba finganak, mi pedig kötelesek vagyunk mosolyogni és tapsolni hozzá miközben mélyen beszívjuk. Egyéb lehetőségünk nincs, mert akkor a techcégek szerint gyűlöletbeszédet vagy zaklatást és bullyingot követünk el.

Az alábbi posztok többsége egyetlen szót sem ejt arról, mi a véleményük a homoszexuálisokról vagy a "transzneműekről", hanem az ezekre a "csoportokra" épülő vagy őket felhasználó politikáról beszélnek. Némely poszt pontosan ugyanazt mondja röviden és tömören, mint a baloldali kritikai elemzések, mások a mainstream feminizmustól eltérő rendszerkritikus feminista kritikákat foglalják össze. Akadnak persze viccesebb és gunyorosabb posztok is, de az biztos, hogy egyik poszt sem fejez ki gyűlöletet egyetlen csoport iránt sem, sőt nem fejez ki még csak csoportsztereotípiákat sem. Csúnya szó is csak egyben szerepel, méghozzá a Zuckerberg szemétdombjának cenzoraira, nem valamely "társadalmi csoportra". Némelyik poszt egyenesen tényeket mond ki, például hogy az újbeszélül transznemű nőnek nevezett emberek valójában férfiak, akik női ruhába öltöznek ("férfiak nőnek öltözve") és némelyikük kasztráltatja magát ("fasztalan férfiak"). Szintén nem vélemény, hanem tény, hogy olyan nem, hogy epicén, demilány, genderfuid, stb nem létezik, illetve annyira létezik, mint az unikornisok: ezek a közösségi médián összehallucinált téveszmék. (Persze ezekben a körökben egyesek unikornisnak is képzelik magukat, de ne merüljünk el fantáziaviláguk ecsetelésében, nem érdemes.) Van a posztok közt olyan mém, amit napi szinten használnak fel különböző változatokban, és úgy tűnik, bárkin lehet viccelődni vele, kivéve a liberálisokon és kegyeltjeiken.

Az alábbi posztokat random válogattam ki az utóbbi pár hónap terméséből saját és pár ismerőseim letiltott posztjai közül. Ennek nyilván sokszorosát törölték a cenzorok (és osztottak ki értük akár több hónapos tiltásokat) és bizonyára lehetne még jobb példákat is találni, de már ezeken a példákon is ledöbben és kínjában röhög az ember. Az oldalneveket azért takartam ki, hogy a jelentgető spiclik ne lepjék el és jelentgessék még jobban ezeket az oldalakat, mert enélkül is épp elég vegzálásnak vannak kitéve.

cenzura_1.png

Azt üzeni nekünk a f*book ezzel a tiltással, hogy bármi, amit a homoszexuálisok csinálnak, csak jó lehet. Az, hogy béranyával születnek maguknak gyereket azt jelentené, hogy kibérlik egy nő méhét és kizsákmányolják? Ugyan dehogy, ilyet gondolni sem szabad progresszív embereknek, nemhogy leírni. Kit érdekel, hogy a homoszexuális férfiak hogyan bánnak más emberekkel (vannak egyáltalán más emberek??), ők maguk a liberális kisebbségvédelem ikonjai, tehát semmit sem szabad megkérdőjelezni, amit csinálnak. PONT.

cenzura2.png

Azt is megtudtuk milliomodjára, hogy aki nem hajlandó elfogadni, hogy egy férfi lehet nő, egy nő lehet férfi, az GYŰLÖLKÖDŐ. Még azt se lehet kimondani, hogy "faszos nő", hiszen ez sérti a "transzneműeket". Olykor ugyan (valójában mindig) ellentmondásba keverednek önmagukkal, amikor egyrészt azt mondják, hogy a pénisz lehet női szerv, máskor viszont csiklónak nevezik a péniszüket. Felesleges megpróbálni megérteni, mint Orwelltől tudjuk, a párthűség (azaz jelen esetben a progresszívnek mondott elvekhez való hűség) nemgondolkodást jelent. A lényeg, hogy senki sem kérdőjelezheti meg, hogy az a nemük, aminek mondják, nekünk pedig nemgondolkodni és kussolni kell. Azaz:

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ
A TRANSZ NŐK: NŐK
A PÉNISZ: NŐI SZERV

(Persze, ahogy fentebb utaltam rá, a probléma nem ér véget a techcégekkel, az Egyesült Királyságban például több helyen betiltották a nő szó értelmező szótári bejegyzésének <nő: felnőtt nőnemű ember> óriásplakátokon való megjelenítését, mert az sérti a transzneműeket. És még millió hasonló példát lehetne hozni a fejlettnyugatról.)

libsi_szarok_cenzorkodnak.png

Ha mondjuk prolik, populisták vagy jobboldali szavazók lennének a liberális értelmiség helyén, akkor letiltotta volna a f*book? (Költői kérdés)

cenzura_4.png

És ismét: a "transzneműekkel" kapcsolatban az ünneplésen és az előttük való leboruláson kívül semmi sem engedélyezett, akkor sem, ha épp bizonyos cégek felhasználják őket más piszkos ügyeik takargatására.

cenzura_5.png

Ismét ugyanaz a téma, mint a fenti posztban. Tudd a helyed, szarházi, ha gazdag homoszexuálisok csinálnak valamit, befogod a pofád és ünnepled őket!

cenzura_7.png

Nyilván nagy sértésnek élték meg a f*book cenzorok, hogy faszszopónak lettek nevezve, pedig a faszszopás közel nem elég erős metafora a szolgalelkűségük és nyomorultságuk leírására.

genderterror_levett_poszt_5.png

Ahogy fentebb utaltam rá, ez nem vélemény, hanem tény. Mint ilyenben, semmi gyűlöletkeltő nincs.

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy, hogy a közösségi média nem a valóság, hogy a techcégek aljas alávaló mocskok, hogy a progresszívnak nevezett ügyek a cenzúra eszközei, hogy a férfiak nem nők, a nők nem férfiak, bárminek is érzik magukat és bármennyi műtéten is esnek keresztül, és hogy senki sem áll kritikán felül azért, mert homoszexuális vagy nemi téveszmékkel küzd. Aki még szabad, ezeket kimondja nap mint nap. 

UPDATE 2019. szeptember 18.

Természetesen ezt a blogposztot is "közösségi elveit" sértőnek találta a közösségi médiák legmocskosabbika, eltávolíttatta minden megosztását. Úgy tűnik, már a szólásszabadság említése is gyűlöletbeszédnek számít.

Kovács Vilma 

komment
süti beállítások módosítása